Lelkesen írtam eleinte. Ahogy cseperedett Peti, már csak néhanapján. 4 éves kora körül, majd' egy éve teljesen leálltam a közlendőimmel. Fotók rendületlenül készülnek azóta is, de elszállt az ihletem a blogolástól. A másokét napi szinten olvasom, azt a pár kedvenc oldalt, ahonnan erőt és derűt merítek.
Az elmúlt egy évben számtalan próbát tettem az újrakezdésre. Tervezgettem sablont, írtam piszkozatokat is, de nem volt az igazi. Most, hogy húsvét hétfőn ott hagytuk a szüleimnél két napra Petit, a férj meg sokadjára nézi a starwars akármennyit, nekikezdek. A blogspotot otthagyom, fájó szívvel, mert nagyon szerettem, de fantáziátlan lettem, és nem sikerült ugyanott új blogot alkotni. Elvesztem a regisztrálások közepette. Van egy csomó e-mail címem, ennek tudható be a dolog, meg a lustaságomnak, és az örökös időhiánynak, hogy egyszerre nem tudom véghez vinni az elképzeléseimet. Mert valaki mindig szól, valakinek mindig kellek, vagy kell valami. Vagy már annyira álmos vagyok, hogy elájulok.
Szóval megapeti elfelejtve újratöltve, ezentúl inkább az én szemszögemből, talán szókimondóbb verzióban.
Utolsó kommentek